2020. már 22.

Milyen változásokat hozhat a koronavírus?

írta: msparis
Milyen változásokat hozhat a koronavírus?

Feltámadt a szél. Átlagos jelenség, de ma...ha a levegőben több órán át életképes a vírus...emiatt aggasztó. Az írott médiában pedig feltámadt az indulat, de oly mértékben, hogy brutális fekete ködös nyavalyát köp rá. Sosem fogom megérteni, hogy ilyen helyzetben miért nem lehet összefogni inkább..

Globálisan próbálom szemlélni ezt a járványt, hiszen világméretű. Milyen hatásai lesznek? Néhány már most is nyilvánvaló, rövidtávon több mint elkeserítő. Nekem is azért van időm írni, mert egyik pillanatról a másikra kellett megállni. Igaz, hogy már egy hónappal ezelőtt elvesztettem a másik online munkámat is, az se volt kellemes, sem arra, sem erre nem voltam felkészülve. Viszont mást nem lehet tenni, mint elfogadni a helyzetet, leülni és átnézni, megvizsgálni, hogy merre kell majd haladni. Egyelőre az út most az, hogy nem mész sehova, ülsz otthon és felfedezed az otthonlét szépségeit.

Tehát az első hatása az, hogy emberek megbetegszenek, kényszer pihenőre lesznek szorulva, jobb esetben felépülnek, a rosszabbról inkább nem szeretnék írni. 

A második, ami minket is érint, hogy a turizmus lejtmenetbe vált, de egy időre teljesen meg is állhat. Sokak megélhetése kerül veszélybe és olyan komfortzónán túli helyzet áll elő, hogy lehetséges, hogy át kell magát képeznie, új dolgokat kell megtanulnia. Ez nem mindig egyszerű.

Van némi jó oldala is annak, hogy a népesség betáraz, mert elkezdhetnek előre gondolkozni. Nem tudom, hogy te érezted-e már azt, hogy amikor semmi nincs otthon, akkor sokkal éhesebb vagy, sokkal jobban vágysz valamire, mint amikor úgymond bőséggel van otthon minden, tudod, hogy miket lehet főzni-sütni, ezáltal mégis kevesebbet eszel, nem falsz, mintha holnap nem lenne mit enni. Fura kettősség ez. Így pedig akár tovább is tarthat az, amiket megvettél. Mi is 14 napra kitaláltuk miket fogunk enni,de végül 16 napra is elegendő ételünk van, ha nem többre.

Előjöhet a kreatív gondolkodásmód, nem csak mit főzzek kérdéskörében, de minden olyasmiben, hogy mit játsszak a gyerekkel, mit csináljak otthon stb. Az eddig megszokott rutinok közel sem biztos, hogy most működni fognak. 

Az online világot sokan szidják, mert túl gyorsan, túl sok információt enged terjedni. Való igaz, hogy koronavírus idején sincs ez másképp, rengeteg fals infó kerül ki az éterbe, de a közösségi média felület már nem egyszer megmutatta, hogy lehet jóra is használni. Lásd a két pici SMA-s kisfiú esetét. 

Érdemes az itt kapott infókat alaposan átnézni, ki írta, honnan jött, mielőtt gondolkodás nélkül továbbosztanánk a butaságokat. 

Az online világ nélkül most nem lehetne tanórákat tartani, home office-ban dolgozni, segítő csapatokat is nehezebb lenne szervezni. Nem hiába, már a kormány is itt indítja a közleményeit.

Óriási és kicsit háttérbe szorított változás, hogy a járvány idején sorra állnak le a gyárak, közlekedés is korlátozódik, ergo a Föld légköre kitisztul, mintegy fellélegzik. Erre sokan mondhatják, hogy kit érdekel most ez, de lehet, hogy pont ez az, ami megmenti az emberiséget. 

Egyén szinten szinte biztos vagyok benne, hogy sokak gondolkodásmódja fog megváltozni, így vagy úgy. A jobbik eset, ha magunktól rájövünk, hogy min kell azonnal változtatni és nem valamilyen külső körülmény kényszeríti ránk a változást.

Remélhetőleg jobban meg lesz becsülve egy-két szakma, többek között az egészségügyi dolgozóké, akik nem tehetik meg, hogy otthon maradjanak, de fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy meggyógyítsanak betegeket. A bolti alkalmazottak, a patikusok is túl vannak terhelve nekik is jár a több tisztelet és megbecsülés.

A határok lezárásával előtérbe kerülhet a magyar termék, az itthon előállított finomságok, azok a gyermekkorunkat idéző gyümölcsök, zöldségek, amikről pontosan tudod, hogy hazai, itt termett, sokkal zamatosabb és ízletesebb.

Az otthon töltött idő alatt remélem, hogy többet tudsz foglalkozni a gyerekeiddel, a szeretteiddel, rájössz, hogy a gyerkőcöt nevelni kell, igenis időt kell vele tölteni, nem elég, ha csak úgy nő bele a vakvilágba. 

Valószínűsíthető, hogy 2020 végén, 2021 elején több gyerek fog születni, és sajnos az is, hogy sok válás lesz az elkövetkező hónapokban, mert rájössz, hogy nem a megfelelő helyen vagy a megfelelő emberrel.

Ez csak néhány hatás, biztos fel lehetne még sorolni számos másikat is, de ezeket találtam a legfontosabbnak. Te miket írnál még hozzá?

phoenix-651943_960_720.jpg

Szólj hozzá